![]() |
![]() |
|
Mindketten városi emberként ismerkedtünk meg a vidéki élettel. Gyökereink ide vezettek minket, hiszen nagyszüleink még gazdálkodók voltak, ám a lovak szeretete nélkül talán sosem szántuk volna magunkat a nagy váltásra, a városi élet feladására. Nem bántuk meg.Fiatal felnőttként találkoztunk a lovakkal, a lovaglás élményével. Első lovasélményeinket bérlovardákban, bérlovakon szereztük. Idővel saját lovat, lovakat vásároltunk, s hamar eljött az a pillanat is, amikor már vidéki otthonunkban alakíthattunk ki számukra istállót, karámot. Ahogy a lovaglásra, a lovastudás fejlesztésére egyre több időt, energiát áldoztunk, s lovunk, állatunk is egyre több lett kinőttük a falusi házat, kertet. Szerencsére rátaláltunk álmaink tanyájára itt Csemőn, ahol tágas a tér, és elképzeléseinket megvalósíthatjuk. Mindketten rendelkezünk lovasoktatói és lovastúra-vezetői képesítéssel, Csikasz pedig terápiás lovasoktatói képzettséggel is. A gazdaság rendben tartása, a túrák szervezése, lebonyolítása teljes embert kiván, így szinte minden időnket erre fordítjuk. Csikasz ügyes bőrműves. Keze munkáját dicsérik kantárjaink, lószerszámaink, kiegészítő felszereléseink (lábszárvédők, nyeregtáskák) de kézi csomózású kötőfékeink, és idomító száraink is. Hosszúhomlokra a tanya fejlesztése, építése, a felszerelések, karámok, járművek karbantartása hárul.
Sok lovas tanyával, lovardával állunk kapcsolatban, s aktív tagjai vagyunk a www.paci.hu internetes lap fórumának is.Saját tevékenységünk mellett igyekszünk segíteni olyan lovak megmentésében, új gazdához juttatásában, akiknek sorsában valamilyen törés következett be, de egy felelős, állatszerető gazda által esélyük van a lóhoz méltó életre. Ezért igyekszünk segíteni a munkáját is.
A weblapon található képek továbbközléséhez a készítő írásbeli engedélye
szükséges. A képeket készítették: , , , a lap grafikai terve Meggyes munkája. |